Munkaerő megtartó, munkaerő ösztönző programok

A jelen idejű munkaerő helyzet és munkaerőpiac, igen érdekes állapotba jutott. Nehéz jó- és képzett munkaerőt találni, ugyanakkor a megtartásuk is követelhet erőfeszítéseket a munkáltató részéről.

Ha már ott van a cégnél a dolgozó, akkor a cég fejlődése megkívánja a munkaidő hatékony kihasználását, értékes munka által.

Ezt motivált, gondolkodásukban is a cég érdekeit szem előtt tartó, egészséges emberek tudják megtenni. Olyanok, akik a legkevesebb problémát hozzák el otthonról és a legkevesebb napközben felszedett munkahelyi stresszt viszik haza.

Ha egy dolgozó több lehet azáltal, hogy annál a cégnél, azon a munkahelyen dolgozik – és ez tudatosítva van nála – hatékony, lojális munkaerővé válik!

Ennek elérésére a cég vezetőjének több lehetősége van. A legtöbben úgy gondolják, hogyha több pénzt adnak a dolgozóiknak, akkor mindent megoldottak. Ez egy nagy tévedés! Persze nem azt mondom, hogy a pénz nem fontos – mert azért abból lehet megvalósítani sok mindent –, de önmagában nem a leghatékonyabb eszköz a munkaerő ösztönzéshez.

Kérje személyes konzultációnkat a részletes tájékoztatásért!

Nem véletlen az, hogy céges autót, telefont, számítógépet kapnak bizonyos munkakörökben- és pozíciókban.

  1. Amikor egy cég, adó- és járulék megtakarítást tud tenni az alapbéren kívüli juttatásnál, illetve külső forrás bevonására kap lehetőséget, akkor lehetőség nyílik egyéb ösztönzők bevonására. Költségoptimalizálás.
  2. Egy fontos szempont lehet a munkáltatónak, hogy megtudja, milyen helyzetben, milyen magánéleti problémák nehezítik a dolgozóik életét, illetve milyen terveket, álmokat dédelgetnek. A mai világban az információ tudása, birtoklása óriási kincs! Ha ezek megoldásához hozzá tud járulni, akkor nagyon nagy lépést tehet a saját munkaerő hatékonyság problémáinak a megoldásához. Ezt egy kollégánk személyes konzultáció- és kérdőív alapján méri fel. Cég dolgozói állapotfelmérés.
  3. A cég részéről kommunikálni kell, hogy ezek a dolgok az elismerések és a munkáltatói felelősségvállalás keretein belül történik! PR szolgáltatás.
  4. Az a gép tudja leadni a maximális teljesítményét, amelyik karban van tartva és jó állapotban van. Ez igaz az emberi testre is.  Az a dolgozó, aki nem betegszik meg, aki az év nagy részében nem szenved az allergiától, jobban koncentrál, kevesebbet van betegállományban; ezáltal többet és jobban termel; értékesebb tagja a cégnek. Egészség mentor club: Felmérés – Tanácsadás – Megoldások.
  5. Ugyanakkor a dolgozónak még ott van az otthon- és a családja. Ha ők betegek, akkor lehetséges, hogy otthon kell maradnia ápolni, vagy vigyázni a gyerekekre. Tegye allergénmentessé a dolgozóinak otthonát!
  6. Egy egészség-állapotfelmérés keretén belül tudjuk meg, hogy a test mely területét kell megtámogatni, illetve azt is, hogy szükség van-e orvosi kezelésre, vizsgálatra. Egészség konzultáció, egészség mentor.
  7. Kiemelt partnereinknél kedvezményesen oldjuk meg a felmerülő problémákat, feladatokat.
  8. A pihenés, kikapcsolódás képessége, sokszor elnyomásra kerül, mert mindig vannak „fontosabb dolgok”; mint pl. még több pénzt keresni.

Lehetőségeket kell adni a dolgozóknak, hogy feltöltődjenek és ezt irányítottan kell megtenni!

A cégvezető, nemcsak hálára- és köszönetre számíthat a dolgozóktól, hanem lojalitásra, teljesítmény növekedésre és hatékonyabb munkavégzésre.

 Az a dolgozó, aki pihent, egészséges és kevesebbet aggódik, valamint stresszmentesebb, egészségesebb környezetben dolgozik, szeretni fog bejárni dolgozni, mert kevésbé fogja tehernek érezni a munkáját- és a munkahelyét.

Csak egy jó döntés kérdése! Ez az Ön döntésére vár! Marad minden úgy, ahogyan most van, vagy támogatja cége fejlődését- és hatékonyabb működését?

✪ ✪ ✪

HITVALLÁS

Hisszük azt, hogy annak az embernek, aki vállalkozott arra, hogy megvalósítsa, felépítse az álmait; jár a lehető legtöbb támogatás és segítség azon az úton, ami rögökkel, de nem aranyrögökkel van borítva!
Büszkék vagyunk partnereinkre, kikkel együtt haladunk a siker útján!

Jelentkezés

10 DIMENZIÓS VÁLLALKOZÁS

Mit szólna, ha azt mondanám, hogy Ön eddig 3 dimenzióban építette az üzletét?! E helyett, mi 10 dimenzióban gondolkodunk. Ezen látásmód segítségével érheti el a vágyott célt. Minden sikeres cég így gondolkodik, amit most mi megszeretnénk mutatni Önnek!

TÖBB PÉNZ, KEVESEBB STRESSZ

A 10 dimenziós látásmóddal kevesebb stresszel több bevételt generálhat, mert nem csak a meglévő erőforrásokat vesszük figyelembe. Multidimenziós bevételek és azonnali megvalósítások várják Önt.

ÖTLETTŐL A MEGVALÓSÍTÁSIG

Mi nem csak ötleteket adunk, meg is csináljuk Önnel a cselekvéseket. Mi nem azt szeretjük elmondani, hogy hogyan kell jó céget építeni, szeretjük megcsinálni is. Önt végig supportáljuk és együtt érjük el a céljait.

JELENTKEZÉS

Vélemények

Rendbetették a vállalkozásom pénzügyeit rekordidő alatt, hiánytalanul! Ennél többet nem is kívánhattam volna, maximálisan elégedett vagyok.

Tóth Diána

Táplálkozási tanácsadó

Több ismerősöm is jó szívvel ajánlotta Zoltánt, mert csodát tett a vállalkozásukkal. Én is vállalkozó vagyok, és ráfért már egy kis optimalizálás a cégemre. Remek az együttműködésünk, érzem a fejlődést és felfelé szárnyal a cégem!

Bihari Károly

Egyéni vállalkozó

Eljön az idő az ember életében, amikor el kell ismernie, hogy szakértői segítségre szorul cége továbbfejlesztésében. Mindenképpen érdemes a New Dimension Solutions-höz fordulni, ha úgy érzed, nincsen maximalizálva a bevételed! Közel 200%-os növekedést értem el, fél év alatt!

Kortyis Ádám

Étteremtulajdonos

JELENTKEZÉS

Vélemények

Rendbetették a vállalkozásom pénzügyeit rekordidő alatt, hiánytalanul! Ennél többet nem is kívánhattam volna, maximálisan elégedett vagyok.

Tóth Diána

Táplálkozási tanácsadó

Több ismerősöm is jó szívvel ajánlotta Zoltánt, mert csodát tett a vállalkozásukkal. Én is vállalkozó vagyok, és ráfért már egy kis optimalizálás a cégemre. Remek az együttműködésünk, érzem a fejlődést és felfelé szárnyal a cégem!

Bihari Károly

Egyéni vállalkozó

Eljön az idő az ember életében, amikor el kell ismernie, hogy szakértői segítségre szorul cége továbbfejlesztésében. Mindenképpen érdemes a New Dimension Solutions-höz fordulni, ha úgy érzed, nincsen maximalizálva a bevételed! Közel 200%-os növekedést értem el, fél év alatt!

Kortyis Ádám

Étteremtulajdonos

JELENTKEZÉS